Ipoly Tábor 2022

Ipoly Tábor 2022

A hagyományosan már 10 éve megszervezett Ipoly Cipőgyár Kft. táborára idén 2022. június 27. és július 01. között került sor 13 gyermek részvételével a Nyírjesben, amely által a társaság a személyi állománya részére törekszik segítséget nyújtani a gyermekek nyári elhelyezésében. A kis csapat egységét biztosította az a táborkendő is, melyet a résztvevők névre szólóan kaptak a program első napján. 

A tábor kezdetén a gyermekek egy vetélkedővel egybekötött múzeum látogatáson vehettek részt a Pannónia Motorkerékpár Múzeumban, ahol restaurálatlan, eredeti állapotú motorkerékpárokat és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítőket tekinthettek meg. A nap zárásaként a testmozgást a Honvéd Sportközpont által kínált programok biztosították.

A tábor nyírjesi helyszíne több programhoz biztosított kiváló lehetőséget. A gyerekek láthattak a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Balassagyarmati Tűzoltóság által tartott bemutatókat. A családias hangulat jegyében volt palacsintasütés, kézművesfoglalkozás, valamint torna és számháborúzás is.

A Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark látogatása során az apró nebulók a nagyszerű élmények mellett a mindennapokban és a természetismeret órán is jól használható ismereteket sajátíthattak el.

A hét elmaradhatatlan programját a csütörtöki mozidélután garantálta, ahol a Minyonok mellett pattogatott kukorica és üdítő várta kis közönségét.

A 2022. évi Ipoly tábor emlékeként a táborozók Ipoly-os könyvjelzővel, kulcstartóval, és reményeink szerint sok-sok élménnyel térhettek haza.

Szerző: Kiss Éva


 

 

 

A weboldal sütiket használ a honlap működtetése, használatának megkönnyítése érdekében. Bővebb információt a Sütikezelési Tájékoztatóban talál.
Tudj meg többet!